zorro

hím függőcinege

http://www.mrns.hu/hirek/a-csapodar-fuggocinegek-nem-teketoriaznak:
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Bathi Egyetem (Egyesült Királyság) és a Groningeni Egyetem (Hollandia) kutatói egy új matematikai modellt állítottak fel, amely közelebb visz az aprótermetű, de annál különösebb párzási rendszerrel jellemezhető függőcinegék szaporodási viselkedésének megértéséhez. A kutatás eredményét a Proceedings of the Royal Society B (Egyesült Királyság) tudományos folyóirat közli 2011. december 21-én.

Az Európában és Ázsiában honos madárfaj kivételesen illetlenül viszonyul párkapcsolataihoz, és ennek eredményeként a szülőpár gyakran „elválik”, míg a megtermékenyített tojások gondozás nélkül maradnak.

A függőcinege hím a párosodás folyamatát azzal kezdi, hogy kifinomult fészket épít, amely lehajló ágak végén, azok villás elágazódásán függ. A munkát azonban nem fejezi be teljesen: az utolsó simításokkal megvárja potenciális társát. A félkész fészken eddig végzett munka a tojónál sorsdöntő lehet, és ha e kritériumban is megfelelt a hím, a pár együtt fejezi be a csöppnyi otthon építését – immár a tojó ízlésének megfelelően.

A fészeképítés befejezése akár két hétig is eltarthat, miközben a fészek alján – több centiméternyi növényi pehely alkotta meleg párnán – kezdenek gyűlni a tojások. Az eddig idilli történet ezután „szívtelen” fordulatot vesz, mivel a szülőpár kivétel nélkül minden esetben „elválik”, és vagy a hím, vagy a tojó, vagy mindkét szülő otthagyja a közös otthon melegét, benne a tojásokkal.

A kutatók ez idáig nem találtak magyarázatot a különös viselkedésre, de most egy nemzetközi kutatócsoport modellje segít megmagyarázni a madarak kőszívű viselkedését.

Székely Tamás, a Bathi Egyetem Biológia és Biokémia Tanszékének professzora, a kutatás vezetőjeként a következőképpen vázolja az eredményeiket: „Semmi logika nincs abban, hogy melyik nem fogja elhagyni a fészket. A kutatás megkezdése előtt mindössze annyit tudtunk biztosan, hogy semmilyen körülmény között nem maradnak együtt a szülők, hogy közösen neveljék fel az utódokat.
Mindkét szülő hasonló szülői kapacitásokkal rendelkezik, azaz a gondozó szülő nemének nincs hatása a fiókák jólétét tekintve. A fészket elhagyó szülő rendszerint újabb szaporodási ciklusba kezd, és a „válásokon” keresztül egy-egy szülőnek négy-öt újabb párja is lehet a négy hónapos szaporodási időszak során!”

A madarak különös szaporodási rendszerének megértésére a kutatók először azt kezdték vizsgálni, hogy van-e biológiai haszna, ha bármelyik nem marad, míg társa otthagyja a fészket.

Professzor Székely Tamás: „Megpróbáltuk kiszámolni, hogy hány utód keletkezik az egyes helyzetekben – amikor az anya megy el, amikor az apa, vagy amikor mindkét szülő otthagyja a fészket. Mivel azonban a fészket elhagyó szülőnek további párjai lehetnek a szaporodási időszak során, az egyszerű matematikai kalkulációk használhatatlanok esetünkben.”

Ez a komplikáció végül játékelméleti megközelítés használatára ösztönözte a kutatókat, amelyben az egyes szaporodási helyzetek analízise során egy egyed sikere függ más társainak döntéseitől is.

Dr. Pogány Ákos, az ELTE Etológia Tanszékének kutatója szerint az új játékelméleti modell közelebb visz a madarak viselkedésének megértéséhez: „A legjobban alkalmazható modell, amely illeszkedett a madarak viselkedéséhez, a „Hótorlasz” (Snowdrift) játék volt, amelyet gyakran használnak az emberi kooperáció evolúciójának magyarázására. A játék szerint két autó akad el a havazásban, és a túlélésük azon múlik, hogy a hóban ásott alagúton keresztül elérik-e egymást. Mindkét fél ugyanannyit nyerne, ha az alagút összeköti őket, ugyanakkor mindkét fél azáltal is nyerhet, ha a megvárja, amíg a másik autós kiássa az alagutat és így elkerülheti a befektetett munka költségét.

A függőcinegék viselkedése hasonlít ehhez a helyzethez, mivel mindkét szülő genetikai nyeresége a szaporodóképes utódok létrehozása, de mindkét szülő nyer, ha társára hagyja a gondozás terhét, amíg ő maga újabb szaporodó társ után indul. A modellt használva prediktáltuk egy függőcinege populáció viselkedését, majd a terepen felvett tényleges adatokkal összevetve nagyon hasonló eredményeket kaptunk.

A költést elhagyó szülők eszerint azzal hazárdíroznak, hogy társuk a fészken marad-e. A fészekaljjal maradó szülő hatalmas befektetést vállal és elveszti az újabb párosodások lehetőségét a szaporodási időszakban, míg mindkét szülő nyer az utódokon.
Jó néhány esetben a hazárdírozás nem fizetődik ki: ha a társ is otthagyja az utódokat, a költési kísérlet és az addig a fészkelésbe és tojások rakásába fektetett energia kárba vész. Ugyanakkor a teljes szaporodási időszakot nézve, hacsak néhány esetben a társ marad és gondoz, már kifizetődik az egy fészekre nézve kockázatos stratégia.”

A kutatás kimutatta, hogy a csak anya és csak apa által gondozott fészekaljak közti egyetlen különbség, hogy az anyák által gondozott fészekaljak nagyobbak. Ennek magyarázata, hogy a hím fészekhagyása után a tojónak még lehetősége van újabb megtermékenyített tojásokat rakni. Ez azonban nem jelenti, hogy a szülőpár tagjai különböző szülői kvalitásokkal bírnának.

Professzor Székely Tamás hozzátette: „A projekt igazi szépsége, hogy demonstrálta a módszer alkalmazhatóságát az állati viselkedés kutatására, ráadásul olyan biológiai helyzetben, amelyben az adott viselkedés egész egyszerűen őrültségnek tűnik. Azt bizonyítva, hogy a megközelítés működik, a módszer széleskörű alkalmazhatóságára nyílik lehetőség a jövőben.”

A függőcinegék vízszerető madarak, amelyekkel gyakran találkozhatunk nádasokban, ártereken, folyók és patakok medrei mentén. Szaporodási időszakuk négy hónapot ölel át, április elejétől július végéig. A madarak elsősorban füzek és nyárfák villás elágazódású ágvégeire építik lelógó, zacskóra emlékeztető fészküket. Egész Európa területén elterjedtek, Magyarország a faj egyik legnagyobb egyedszámú fészkelő állományát mondhatja magáénak. A függőcinege kutatást az OTKA és az Európai Unió támogatták.

Kommentek: 0

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.