medveszakáll/gólyafésű

mezei zsurlók harmatban

A zsurlók az egyetlen leszármazottai azoknak a hatalmas, páfrányszerű_ növényeknek, amelyek úgy 200 millió évvel ezelőtt borították a földet. Spórákkal szaporodó, ízekre tagolódó, érdes tapintású gyógynövény.
Egyéb nevei: súrlófű, súrolófű, kannamosó fű, békarokka, tálmosó, medveszakáll, medvefarok, lófarok, gólyafésű, sikár, stb. A névadások mögött különböző szemléletek, képalkotások szerepelnek, jelentéstapadással önállósult a régi surlófű összetétel előtagjából, mely a súrol ige folyamatos melléknévi igeneve. Az elnevezés motivációja az, hogy a jelölt növény bokros töve kemény, érdes szárai miatt ónedények fényesítésére, edények súrolására, tisztítására kiválóan alkalmas.
A zsurlót dörzsölő eszközként már az ókorban is használták.
Hyeronimus Bock 1551-ben megjelent füvészkönyvében azt olvashatjuk, hogy cin- és más fémedényeket tisztítanak vele a cselédlányok. Felépítése mellett kovasavtartalma teszi alkalmassá edénysúrolásra.
Erdélyben, Gyimesben még ma is használatos dörzsölő eszköz, a „sullófű-vel” tisztítják az esztenán (kunyhó kint a havason) a fából készült edényeket. Csapó József is hasonló felhasználásáról tudósít 1775-ben, hogy ezzel a fűvel a Dunántúlon edényeket mosnak.

Nálunk a Visegrádi-hegységben van egy sikáros nevű rész, amely erről az itt tenyésző, és súrolókefe – sikárkefe – készítése céljából gyűjtött növényről kapta a nevét.

Kommentek: 0

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.