kettőből kettő

rétisas a Duna partján

Már nagyon régóta szerettem volna rétisast fotózni – úgy értem, hogy közelről -, de valahogy soha nem jött össze, nem volt rá elég időm. Elég volt a távoli spektíves megfigyelésre, számolásra és ellenőrzésekre fordított energia, igazán többet nem áldoztam rá.
Persze az egerészes kutatási területeken állandóan benne volt a pakliban, hogy összefutunk, de mégse. Két leses etetőhelyünkre is járt be réti – megtaláltam a hóban a nyomát, látta a vadőr, megtaláltam a tollait – de a találka nem jött össze. Annyira viszont nem izgatott a téma, hogy másik országrészbe utazzak meglesni őket, meg amúgy is, itthon a saját élőhelyemen szeretném fotózni őket is! Ráadásul sátorból a Duna partján, nem egy lekaszált etetőhelyen üvegeslesből. Csak ebben látom a kihívást madarászként és fotósként is, pont úgy ahogy a daru esetében is. Az ilyen rögeszmék nem könnyítik meg az életemet! 😉
Az enyhe időjárás miatt nem tudtunk befogni, gyűrűzni, így adódott a lehetőség, hogy sasozzak. Az a baj, hogy az enyhe idő miatt a szokásos 10-12 madár helyett csak 3 került elő a sasszinkronkor, így nagyon nem válogathatok!
Végül is a “régi klasszikus recept” most is bevált! Sikerült 15-20 méterről meglesnem őket, párban voltak, egyikük gyűrűs! Sajnos még nem tudjuk pontoson honnan, de Szlovákiából érkezett. Nem tudtam, hogy mennyire fontos a hiányzó karakter a pontos azonosításhoz, ráadásul izgatta is a fantáziámat, hogy csak szerencsém volt -e akkor, úgyhogy egy hónap múlva ismétlést terveztem.
A módszer megint bevált, kettőből kettő! Megint párban, ráadásul megvan a hiányzó karakter is!

Kommentek: 0

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.