és a “pilisi vastapló”

fészekvédő ernyő

Ezúton is tisztelgek a madarász “elődeim” előtt, akik mai ésszel elképzelhetetlen energiákat mozgósítottak a Dunakanyar madarainak védelme érdekében! A hatvanas évek második felétől két évtizeden át olyan ragadozómadár-védelmi munkát és felmérést valósítottak meg, amilyen sem előtte, sem utána nem volt sehol az országban! Kevesen tudják, hogy az MME megalapításában is jelentős szerepet vállaló madarászok zömmel innen a Pilisből indultak!

Ilyen fészekvédő ernyőt még egyet ismerek ezen kívül, ez a kettő maradt bizonyítékul, hogy láthassuk egykor hogyan próbálták megvédeni a kerecsent, törpesast, barna kányát itt nálunk. A ragadozók fészkeinek kifosztása olyan méreteket öltött, hogy a közel 20 év alatt a nálunk költő kerecseneknél nem repült ki ötnél több fióka – pedig 3 pár, de volt, hogy 4 pár is költött!
Elképzelhetjük, hogy milyen mértékű kellett, hogy legyen a madarászokban az elkeseredettség és az elszántság is, ha kilométereken keresztül, meredek hegyoldalakon kézben cipelték a darabonként 25-30 kg-os ernyő cikkelyeket – általában négyet, de volt, hogy ötöt – és a felszerelést, hogy megvédhessék a fiókákat a solymászoktól! Ezeket a vascikkelyeket a fészek alá rögzítették a fa törzsére 15-20 méter magasra, hogy ne lehessen a fészekhez felmászni.
Úgy tudom, hogy 4-5 fát “díszítettek” így fel. Egy fa, egy napi munka 5-6 embernek.
Hálás vagyok a sorsnak, hogy ismerhet(t)em mind ezeket a madarászokat!

Kommentek: 0

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.